A kirabiyaka titkos története

2015. február 08. 21:50 - AvPlaten

E bejegyzés címét a „Mongolok titkos története” című munka ihlette, melyet 1227-ben jegyzett le ismeretlen szerző. A Dzsingisz kán és a mongolok történetét elbeszélő írás egyik furcsasága, hogy meglepően őszinte: a szöveg szerint Dzsingisz egész életében félt a kutyáktól és édesanyjától (előbbi már csak azért is furcsa, mert a „Titkos történet” által teremtett mitológia szerint a mongol uralkodói család ősatyja egy szürkefarkas és egy szarvastehén nászából született. Miféle farkas-ivadék fél a kutyáktól?!). Ehhez hasonló őszinteséggel szeretnék beszámolni arról, mi is volt a kirabiyaka.

Egy korábbi bejegyzésemben már utaltam arra, hogyan kezdődött a kirabiyaka 2004 májusában. A blog címét egy japán-angol szótár segítségével választottuk ki. Mivel az angol gay szóra azt találtuk, hogy kirabiyaka, ezt a címet adtuk a blognak. Valójában a japánban a homoszexuálisra nem ezeket a szavakat használják, de ezt legalább a magyar anyanyelvűek is ki tudták olvasni. Más szempontból nézve a kirabiyaka pontosan leírta azt az életérzést, amely bennünket jellemzett 2004 és 2009 között. A gay mindkét értelme illet ránk: melegek is voltunk és boldogan éltük, mai szemmel nézve talán kissé „bennfentesen” (emlékeim szerint még büszke is voltam az elefántcsont-toronymentalitásomra). A blog meleg jellegét aláhúzandó, rendszeresen közöltem csp-ket azaz csávópikcsöröket. Íme ezekből egy válogatás.

csp_osszesito.jpg

Csp avagy csávópikcsör (válogatás)

Viszonylag jól el voltunk látva ilyen-olyan munkákkal, vagy legalábbis nem izgatott annyira, hogy mennyit keresünk. Kétévente futotta belőle akkor külföldi nyaralásra is. Ezen kívül életünkben viszonylag fontos szerepet töltött be a piringálás (hétköznapi nyelven a kábítószer-fogyasztás).

Piringálás. 2004 június 20-án szerepelt először a kirabiyakán ez a kifejezés: „Még jó, hogy nem esküvel megerősített fogadalmat tettünk, hogy ezen a hétvégén semmi piringálás, semmi érzésdisztribúció”. Ha valaki pontosan elolvassa a mondatot, gyorsan rájöhet, hogy a nem tagadószóval arra utaltam, hogy azon a nevezetesen hétvégén sem álltuk meg, hogy ne táncoltassuk meg a szinapszisainkat. Maga a piringálás kifejezés egy másik baráti társaságban született, a kábítószerező ifjúság körében ugyanis szokás volt, hogy felszabadult állapotukban elkezdték ide-oda hajlítgatni a magyar nyelvet, mindenféle furcsa kifejezéseket találtak ki és azokat még ragozgatták is. Én pedig nagyon fogékony voltam arra, hogy ezeket beépítsem a blogomba és titkos nyelvként használjam.

Emlékszem, egyik fontos olvasóm, ma barátom, is megkérdezte mit jelent ez a szó. Napokba telt, mire megírtam neki.

Szóval a kirabiyaka első éveiben nagykanállal ettük az életet. Nagyjából ekkor töltöttem be a 30-at, és már nem tudom hányadik alkalommal futottam neki egy újabb ifjúkornak. Biztos, hogy nagy szerepe volt ebben annak, hogy apái ágon meglehetősen bohém felmenőkkel rendelkezem. Emellett ifjúkorom másik ideálja is szerepet játszathatott. Gimnazistáknak bizonyára nincsenek túl jól emlékeik Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német íróról, Magyarországon az „Arany virágcserép” volt tőle kötelező olvasmány. Hoffmann regényeiben kettős világot ábrázol (a józan kispolgári világ mögött egy csodákkal és furcsa lényekkel benépesített második világ is volt), és ő maga is kettős életet élt. Napközben szögletes porosz hivatalnokként működött, éjszakánként kiadós dorbézolással enyhített a lét fájdalmát. Pontosan ezt csináltam én is: hét közben ügyvédekkel és cégvezetőkkel voltam kapcsolatban, hétvégén pedig lemerültem a budapesti éjszaka mélységeibe, megmártóztam az örömbe és szennybe, majd ifjonti erővel kezdtem újra a hetet. Erről (is) szólt az életünk, és a kirabiyaka (folyt.köv).

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://woed.blog.hu/api/trackback/id/tr357153507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.02.08. 23:31:06

Izgatott nosztalgiával - vagy nosztalgikus izgalommal - várom a folytatást. :)

YshouldIbaSaint 2015.02.10. 17:31:26

Van valami bája, hogy végre nem csak körülírod, hanem kimondod milyen jókat drogoztunk anno :-)

AvPlaten · http://woed.blog.hu/ 2015.02.10. 17:41:34

Azt hiszem a "véres csata" eredménye most látszik igazán (legyen egy kicsit olyan a komment, hogy csak mi értsük ;) Miért ne vállalnánk múltunkat? Nem bántottunk senkit, nem gyújtogattunk középületeket, legfeljebb nem fizettünk ÁFÁ-t az elfogyasztott dolgok után. Bár én szívesen befizettem volna, csak nem volt hova... :)
süti beállítások módosítása