Megérkeztünk

2015. április 28. 21:35 - AvPlaten

A diván megérkezett nyugatra. Szombaton költöztünk be egy jellegzetes bécsi nagykörúti (németül der Gürtel) házba. Még csak a csomagjainkat hordtuk fel a lift nélküli (a régebbi bécsi házaknál ez szintén gyakori) épület negyedik emeletére, de máris egy magyarral találkoztunk az egyik lépcsőfordulóban. "Rengeteg magyar szót hallani itt, szerintem már nem marad otthon senki..." - jegyezte meg.

Bécs magyarral szemmel nézve Budapest működőképes változata. Elképesztő plusz energiákat ad, hogy itt a közlekedési rendszer kiváló, az emberek kedvesek, a közterületek ápoltak. Napok óta euforikus állapotban vagyok. Számomra, aki előszeretettel néz fel az épületekre, miközben ügyes bajos dolgait intézi a városban vagy munkába megy, Bécs igazi paradicsom.

becs2.jpg

Egy véletlen folytán költöztünk ide, erkélyünkről a magasban futó metrót látjuk (ahol egykor gőzmozdony közlekedett), míg az ablakon kinézve a spittelaui szemétégető impozáns tornya magasodik.

img_20150425_185740.jpg

Mi magunk se tudtuk, hogy egy viszonylag elitnek számító környékre költözünk. Tőlünk északra fekszik Döbling, ahol láthatólag igen tehetős emberek laknak.

Dolgozni már ideköltözésünk előtt elkezdtem: a munkatársaim zöme osztrák (akad egy német, egy más nemzetiségű és én, akit magyarként tartanak számon). A vállalatnál - legalábbis ez derül ki a családnevekből - ennél sokkal színesebb a kép. Bécsben különben is itt tolong az egykori Osztrák-Magyar Monarchia minden népe, ezen kívül hagyományosan sok a török (a helyiek elmondása szerint különben Törökország nem éppen legfejlettebb régiójából érkezett zömük) és ne feledkezzünk meg a legnagyobb bevándorló kontingensről: a németekről, akik idővel gyakran átveszik a helyi dialektust és szóhasználatot is. A munkahelyemen teljesen más légkör uralkodik, mint amit én tapasztaltam a munka világában Budapesten. Együtt dolgozunk és nem egymás ellen. Nincsen személyeskedés, a jellegzetesen magyar kivagyiság, okoskodás, pesszimizmus és a kötelezőnek érzett kritizálás szintén hiánycikk. Persze nem állítom, hogy ez mindenhol úgy van, mint ahol én dolgozom, de én eddig ezt tapasztaltam.

Már sok olyan dolgot megtaláltunk, ami számunkra Pesten is fontos volt: egy remek művészmozit a Ringen, egy kis uszodát egy park közepén, már csak egy Stammkaffee-ra kell szert tenni. Nagyon meg kellene erőltetnem magam, ha panaszkodni szeretnék...

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: Bécs

Dilemma

2015. április 18. 20:35 - AvPlaten

Valamivel több, mint két hónapja írtam arról, hogy elmaradt a csoda. Aztán éppen a nagyhéten, megtörtént a csoda, és hirtelen gyökeresen megváltozott az életem, az életünk. Hamarosan másik városban, másik országban folytatjuk, míg abból a városból, ahol két évtizedet töltöttem, sokan elmentek már.

Ezekről már írtam egyszer. A nagy dilemmám most, hogy hogyan tovább ezzel a bloggal? Az önkifejezés, a történések megörökítése iránti igényem nagy. A görög héroszok a legjobban nem az ellenségtől és a véres csatáktól féltek, hanem attól, hogy feledésbe merülnek.

3.JPG

Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy ennek a blognak az olvasottsága igen csekély. Nem lenne ez akkor se másképp, ha hetente többször vagy naponta írnék. A kirabiyaka népszerűségét utolérni úgyse tudom, persze az az időszak a blogok aranykora volt. Meg akkoriban gyakran jártunk kommentelni és olvasgatni máshova, hogy mások is rákapjanak a blogunk olvasására. Jelenleg a tumblr olyan népszerűségű, mint korábban a blogok voltak (legalábbis azt látom, hogy a jelenleg huszonévesek itt vannak leginkább jelen). Így pedig az egész olyan, mintha egy hengerbe zárva, a falra írt jeleimet saját magam betűzgetném és olvasnám állandóan újra (ez a hasonlat Gottfried Benntől származik). 

Tehát jelenleg ott tartok, hogy keresem a megfelelő formát ahhoz, hogy megörökítsem azokat az élményeket és benyomásokat, amik új lakóhelyemen érnek majd. Hisze mégsem kezd az ember olyan gyakran új életet... 

3 komment

S ím, eljött az idő...

2015. április 12. 10:31 - AvPlaten

Hónapok teltek el lomhán, eseménytelenül. A várakozás a változásra, még akkor is, ha mindent megteszel azért, hogy változzanak a dolgok, frusztráló. Aztán egyszer csak egy esemény mindent megváltoztat, láncreakciószerűen változik meg ennek nyomán minden. Éppen a nagyhéten történt velem meg mindez. Azóta kiderült, hogy az itteni életünket végleg lezárjuk, és egy-két hét múlva elhagyjuk az országot. Végre!

Persze csak olcsó lányregényekben és giccses blogokban tűnik úgy, hogy az élet és az események kizárólag pozitív vagy negatív előjelűek. A vidéki élet elzártsága, a hazai helyzet nyomasztó volta mellett is volt sok kellemes és érdekes dolog ittlétünk alatt. Persze a happy ending felől olvasva megint új perspektívába kerül minden.

Tanítványaim szomorúan konstatálták, hogy megyek, ugyanakkor sok sikert kívántak az új élethez. Az ő életükbe is beleláttam egy picit, ami szintén fontos tapasztalt volt. A fővároson kívüli élet másképp működik, és ebben nincsen semmilyen értékítélet. Mindenkivel megtartottam az „utolsó órát”, rám jellemző módon gondosan lezártam a dolgokat, elvarrtam minden szálát.

Most jön a dolgok igazán izgalmas része: új ország, új emberek, új város.

Szólj hozzá!

Fogyó napok...

2015. március 24. 19:12 - AvPlaten

Szégyen s gyalázat, de nem jut időm erre a blogra. Holnap lesz egy hete annak, hogy Cs. is elhagyta az országot. Angliába ment. A szálláson ahol lakik, ott tolong fél Kelet-Európa: lengyelek, magyarok, románok, bolgárok. Akad ott Afganisztánt megjárt katona, aki a karrier (melyhez persze pénz nem jár) és a kitüntetések helyett a biztosabb megélhetést választotta. Sokan közülük már a negyvenhez közelednek és most kezdnek új életet. Ami egyben azt is jelenti, hogy nap mint nap ugyanazt a monoton munkát végzik egy gyárban vagy felszolgálnak egy nem túl nívós étteremben. 

Napjaink itt meg vannak számlálva. Addig is rengeteg előkészítő munkát kell végezni, aminek leginkább e blog látja kárát.  

Szólj hozzá!

Fontos napok...

2015. március 03. 11:03 - AvPlaten

"Szarok rá, Lojzi, hogy mész vagy maradsz, ne gondold, hogy irigykedem. Be fogsz pakolni szépen, s csak akkor látod majd, hogy üres a kofferod, amikor ott felnyitod. Üresek vagyunk, Lojzikám, kivéreztünk, innen semmit el nem vihetsz, hacsak nem az ürességedet.Nádas Péter: Párhuzamos történetek

Úgy tűnik, az igazán fontos napokról csak utólag derül, ki hogy sorsfordítóak voltak. A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy kb. 3 hete, miután hazajöttem úszásból, előadtam szívem-szerelmének, hogy a legjobb lenne, ha  vennénk egy nagy levegőt és távoznánk az országból. A magyarországi és kelet-európai sors ismétlődő motívuma ez: elmenni, hátunkra venni házi isteneinket (mai értelemben magunkkal visszük emlékeinket), mint Aeneas és máshol próbálni szerencsét. Ahogy Aeneasnak a halott Hektor, őseink álmunkban fülünkbe suttogják, hogy menj, menekülj. Bizonyítékként lelki és testi stigmáikra mutogatnak, az elűzöttek, internáltak, kitelepítettek, deportáltak, állásaikból elbocsátottak, vagyonuktól megfosztottak, a kelet-európai létben megnyomorodottak, akik korán sírba szálltak, mert belerokkantak a házépítésbe vagy a második műszakba. Akik nem és itt élnek, azok is azt ajánlják, hogy menj, menekülj - saját bevallásuk szerint csak a vak szerencsének köszönhetik, hogy jobb sors jutott nekik.  

9418653603_9f7483b5ac_b.jpg

Dido és Aeneas egy koncertplakáton

A Nem-Magyarország számos magyar számára már önmagában is felüdülés, élmény, remény. A magyar nemzeti közhelyszótár része, hogy hazánk élhetetlen hely, a reménykedők javíthatatlan optimisták, az aktuális politikai garnitúra a jövő egyedüli letéteményese vagy éppen maga a nemzetveszejtő ördög. Hívő vagy, vagy gyűlölő. Megalkuszol és a rendszer részévé válsz vagy kívül állsz és majd belepusztulsz. Vannak, akik a szerencse és a gondos tervezés kombinációjával olyan körülményeket teremtenek maguknak, hogy viszonylag jól elvannak ebben az országban. Számuk egyre csökken.

Miközben tenmagunkon lamentálunk, a világunkról gondolkodunk. A nyelveket nem beszélő magyar elhiszi, hogy a világ és az ő világ mindenképpen egy és ugyanaz. A nyelveket beszélő és a világra nyitott magyar néhol vak és nem látja Nem-Magyarország problémáit, idealizálja a külföldet. Mindketten frusztráltak, amikor a kettő ütközik.   

Megjegyzem, engem nem érdekel a fekete és a fehér: a csak magyar és a csak nem-magyar. Erősen elmozdult itthon az élet a csak magyar irányba, ettől azonban csak egyre frusztráltabbak lettünk, mert nyilvánvalóvá vált, hogy nincsen se gazdasági, se kulturális fellendülés.

Szóval utazunk. Az utazás, mint keresés gyönyörűen szólal meg Nick Cave Higgs Boson Blues című számában. Alulra a szöveget is bemásolom, érdemes elgondolkodni minden egyes során.

 Can't remember anything at all
Flame trees line the streets
Can't remember anything at all
But I'm driving my car down to Geneva

I've been sitting in my basement patio
Aye, it was hot
Up above, girls walk past, the roses all in bloom
Have you ever heard about the Higgs Boson blues
I'm goin' down to Geneva baby, gonna teach it to you

Who cares, who cares what the future brings?
Black road long and I drove and drove
I came upon a crossroad
The night was hot and black
I see Robert Johnson,
With a ten dollar guitar strapped to his back,
Lookin' for a tune

Well here comes Lucifer,
With his canon law,
And a hundred black babies runnin' from his genocidal jaw
He got the real killer groove
Robert Johnson and the devil man
Don't know who's gonna rip off who

Driving my car, flame trees on fire
Sitting and singin' the Higgs Boson blues,
I'm tired, I'm lookin' for a spot to drop
All the clocks have stopped in Memphis now
In the Lorraine Motel, it's hot, it's hot
That's why they call it the Hot Spot
I take a room with a view
Hear a man preaching in a language that's completely new, yea
Making the hot cocks in the flophouse bleed
While the cleaning ladies sob into their mops
And a bellhop hops and bops
A shot rings out to a spiritual groove
Everybody bleeding to that Higgs Boson Blues

If I die tonight, bury me
In my favorite yellow patent leather shoes
With a mummified cat and a cone-like hat
That the caliphate forced on the Jews
Can you feel my heartbeat?
Can you feel my heartbeat?

Hannah Montana does the African Savannah
As the simulated rainy season begins
She curses the queue at the Zulus
And moves on to Amazonia
And cries with the dolphins
Mama ate the pygmy
The pygmy ate the monkey
The monkey has a gift that he is sending back to you
Look here comes the missionary
With his smallpox and flu
He's saving them savages
With his Higgs Boson Blues
I'm driving my car down to Geneva
I'm driving my car down to Geneva

Oh let the damn day break
The rainy days always make me sad
Miley Cyrus floats in a swimming pool in Toluca Lake
And you're the best girl I've ever had
Can't remember anything at all

2 komment

Ovidius, haiku és a víz

2015. február 22. 21:31 - AvPlaten

Amikor megérkeztünk ide tavaly és sétáltunk egyet, D. megjegyezte, hogy olyan a környék, mintha egy tengerparti üdülőhelyen lennénk. Mástól is hallottam ugyanezt. Csak éppen tenger nincsen. Rásnak írt egyik levelemet így fejeztem be: „Szóval így élünk itt, mint Ovidius a Fekete-tenger partján...”. A mondén Róma (Budapest) távol, kegyvesztettek lettünk (állástalanság), de azért gyarapodik az emigránsirodalom (blog). Persze én nem nyalok senkinek, mint ahogy tette ezt a nagy Ovíd, hogy visszakerülhessek Rómába (Pestre), mi több, minél előbb itt hagyom e szeretve-gyűlölt hazát, annál jobb. Ittlétünket egyszerre látom külső és belső emigrációnak. Miközben tisztában vagyok vele, hogy mindez csak egy elkényeztetett értelmiségi siráma.

statue_of_roman_poet_ovid_in_constan_a_romania.jpg

Ovidius szobra Konstancában

A víz számomra mindig megnyugvást hozott. Amikor Pesten a Lukács vízében meditáltam, néha, különösen ha eleredt az eső vagy hópelyhek szállingóztak, elmormoltam kedvenc japán haikumat:

hatsu shigure / saru mo ko mino wo / hoshi ge nari

téli zivatar / sásköpönyegre vágyik / még a majom is

Erről pedig a Baraka első jelenete jut eszembe.

baraka_snow_monkey2.jpg

Én magam is ilyen nyugalommal pislogtam a világra és a benne kapálódzó emberekre tavalyelőtt. Aztán az események úgy hozták, hogy nekem is el kellett kezdenem kapálódzni. Amikor azt mondták, gondoljak egy olyan helyre, ami nyugalmat és biztonságot áraszt, a Lukácsra gondoltam és arra a fára, mely a medence végén áll. Azóta is eszembe jut néha. Meg a víz, mely elsodor bennünket.

Tegnap megnéztünk egy nagyon jó filmet. Feltűnt, hogy a víz benne állóvíz. Zavaros és sötét. Ilyen vízbe fulladt bele Cs. barátja. Ebben a sötét vízben élünk. Jó lesz minél előbb elúszni.

Szólj hozzá!

A kirabiyaka titkos története – a mitikus múlt

2015. február 15. 13:27 - AvPlaten

Minden történetnek van előzménye, ha nincs, konstruálunk hozzá. A népek mítoszai a világ kezdetéről megpróbálták kipótolni a jelen és a kezdetek közötti űrt. Sokszor az ilyen teremtésmítoszokból egyszerre több futott párhuzamosan (pl. az ókori Egyiptom egyes vallási központjaiban különböző teremtésmítoszokat tanítottak), sokszor pedig más népektől vették át őket (az Ószövetség tele van a suméroktól plagizált történetekkel).

A mai énblogok azon túl, hogy naplók, az identitásképzés eszközei is. Mindenki bemutatja a vele megtörtént eseményeket egy bizonyos - leginkább a saját - szempontból. Ízlésről, politikai nézetekről, hitvallásról és életszemléletről is szólnak a blogok. Ezeket a nyilvánvaló dolgokat csak azért mondom el, hogy felvezessem a kirabiyaka előtörténetét, azt a mitikus múltat, mely oda vezetett, hogy hárman elkezdtünk egy blogot, melyet aztán én egyedül folytattam.  

Ehhez persze nem árt egyet s mást tudni az alapítókról. Saint eleve pesti volt, én Nyugatról, D. (az ő neve ezen a blogon állandóan változni fog, ő életem párja) Keletről, az országhatáron túlról érkezett. Pont kettőjükről nem akarok sokat írni, talán majd Saint rittyent ide egy kis önéletírást vagy karcolatot saját magáról.

Ami engem illet: klasszikus polgári családból származom, felmenőim között legalább három nemzetiség megtalálható (a nemzetállamok előtti népmegjelölés egy kicsit problémás, de esetemben is arról van szó, mint amit Bél Mátyás kiváló polihisztor fogalmazott meg találóan saját magára vonatkozóan, miszerint ő „lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus” - azaz szláv nyelvű, magyar nemzetiségű, német műveltségű. Nálam ezek az elemek eléggé összekeveredtek. De most rá is szólok magamra, hogy ne ömlengjek sokat, mert a grafománia valahol az emberek türelmének semmibe vétele).

Vallási szempontból (bár én nem gyakorlok semmilyen vallást) az erős protestáns háttér mellett van egy katolikus vonal is családomban. Bár tudom, hogy vallásból és nemzetiségből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, de mindig is volt bennem egy kettősség: a józan, munkamániás, szervező, szögletes germán-protestáns, és a lazább, bohémabb, léha magyar-katolikus (a bennem lévő szláv elemre várom ismerőseimtől a tippeket és vad felvetéseket). Az egyszerűség kedvéért a munkás hétköznapokban az előbbi jellemvonásaimnak engedtem szabad teret, míg a hétvégén a boldogság kék madarát engedtem ki a kalitkából és önfeledten szökdécseltem utána. Aki Kaurismäki is valahogy így ábrázolta a finneket filmjeiben: amikor elszakad náluk a cérna, irdatlanul berúgnak, de mindig úgy, hogy ez ne menjen a munka rovására. Valahogy így volt ez már a mitikus ősidőkben is, a kirabiyaka ideje előtt is!

Underground

Ezúttal nem a filmre gondolok (ami szerintem különben alapmű Kelet-Európa, így Magyarország megértéséhez is), hanem arra, hogy egy zárt szubkultúra kezdett el virágozni valamikor az ezredforduló előtti években Magyarországon. Ennek egyik legendás helyszíne volt a Patex. Mi egyszer sem jártunk ott, csak Cs. beszámolóiból tudunk róla. Cs. most így e blogon a bölcs nagyöreg képében tűnhet fel egy pillanatra, aki megidézi a dicső múltat.

patex.jpg

A Patex egykor...

A Bocskai úton található gyárépület eredetileg hadiruhákat gyártó üzemnek épült, majd később cipőgyár, végül textilgyár lett belőle. A háború után államosították az üzemet és a Pamuttextilművek (innen a Patex név) egyik egysége működött benne. A kilencvenes évek elejétől a Caola (magyar illatszergyár) használta az épületet, majd ez a cég is fokozatosan elhagyja az épületet. Az üresen kongó hangárok ideális helynek bizonyultak techno bulik megrendezésére.

Az elektronikus zenei szcénára oly jellemző módon azok, akik jártak a Patexba, később mindent ehhez mértek és úgy tartották, hogy a későbbi bulik és helyek hangulata "már nem az igazi". Azok, akik más szórakozóhelyen kezdtek el bulizni ugyanezt mondták egy-két évvel később. Íme az Ewige Wiederkunft, avagy az örök állandó visszatérése, ahogy Nietzsche fogalmazta meg. Generációról generációra ismételgetjük közhelyeinket. 

Cs. ugyanígy gondolkozik mai napig: a Patex hangulatához hozzá tartoztak az olajhordók, a hetykén kialakított WC-k és a travesztik - köztük az egykor New Yorkban gyönyörű férfimodellként karriert befutó, később a Capellában nőimitátorként fellépő, magát rommákokozó Marlon Extravaganza. Ekkor még titkos tippnek számítottak az elektronikus zenei bulik, akik részt vettek, beavatottnak és bennfentesnek érezhették magukat. Az utca emberre ekkor maximum rémhíreket hallhatott csak a kábítószerekről, egy kitágult pupillájú kábítószer-élvező nem keltett feltűnést. A Patex egykori épületét ma Dorottya udvarnak hívják és a Viva Tv központja is itt található. Szép jelképe ez az underground bukásának és a műanyag-kapitalizmus győzelmének (a Patexről még itt lehet egy érdekes beszámolót olvasni

dorottya_haz_egykori_patex.JPG

... és ma

Kapcsolódási pontjaim voltak az Undergroundhoz már 2002 előtt is. Egyetemista koromban jártam egy-egy drum and bass bulin és a legendás frankhegyi partykon is megfordultam. Néha belepöppentettem egy füves cigibe, de különösebben nem éreztem indíttatást, hogy rendszeresen bódítsam magam mással, mint alkohollal. Ebbe az underground-kultúrába csöppentem újra bele a kétezres évek elején.

frankhegy.JPG

Frankhegyi buli

Végezetül egy dokumentumfilm azoknak, akik szeretnének elmélyülni a témában:

 

5 komment

A kirabiyaka titkos története

2015. február 08. 21:50 - AvPlaten

E bejegyzés címét a „Mongolok titkos története” című munka ihlette, melyet 1227-ben jegyzett le ismeretlen szerző. A Dzsingisz kán és a mongolok történetét elbeszélő írás egyik furcsasága, hogy meglepően őszinte: a szöveg szerint Dzsingisz egész életében félt a kutyáktól és édesanyjától (előbbi már csak azért is furcsa, mert a „Titkos történet” által teremtett mitológia szerint a mongol uralkodói család ősatyja egy szürkefarkas és egy szarvastehén nászából született. Miféle farkas-ivadék fél a kutyáktól?!). Ehhez hasonló őszinteséggel szeretnék beszámolni arról, mi is volt a kirabiyaka.

Egy korábbi bejegyzésemben már utaltam arra, hogyan kezdődött a kirabiyaka 2004 májusában. A blog címét egy japán-angol szótár segítségével választottuk ki. Mivel az angol gay szóra azt találtuk, hogy kirabiyaka, ezt a címet adtuk a blognak. Valójában a japánban a homoszexuálisra nem ezeket a szavakat használják, de ezt legalább a magyar anyanyelvűek is ki tudták olvasni. Más szempontból nézve a kirabiyaka pontosan leírta azt az életérzést, amely bennünket jellemzett 2004 és 2009 között. A gay mindkét értelme illet ránk: melegek is voltunk és boldogan éltük, mai szemmel nézve talán kissé „bennfentesen” (emlékeim szerint még büszke is voltam az elefántcsont-toronymentalitásomra). A blog meleg jellegét aláhúzandó, rendszeresen közöltem csp-ket azaz csávópikcsöröket. Íme ezekből egy válogatás.

csp_osszesito.jpg

Csp avagy csávópikcsör (válogatás)

Viszonylag jól el voltunk látva ilyen-olyan munkákkal, vagy legalábbis nem izgatott annyira, hogy mennyit keresünk. Kétévente futotta belőle akkor külföldi nyaralásra is. Ezen kívül életünkben viszonylag fontos szerepet töltött be a piringálás (hétköznapi nyelven a kábítószer-fogyasztás).

Piringálás. 2004 június 20-án szerepelt először a kirabiyakán ez a kifejezés: „Még jó, hogy nem esküvel megerősített fogadalmat tettünk, hogy ezen a hétvégén semmi piringálás, semmi érzésdisztribúció”. Ha valaki pontosan elolvassa a mondatot, gyorsan rájöhet, hogy a nem tagadószóval arra utaltam, hogy azon a nevezetesen hétvégén sem álltuk meg, hogy ne táncoltassuk meg a szinapszisainkat. Maga a piringálás kifejezés egy másik baráti társaságban született, a kábítószerező ifjúság körében ugyanis szokás volt, hogy felszabadult állapotukban elkezdték ide-oda hajlítgatni a magyar nyelvet, mindenféle furcsa kifejezéseket találtak ki és azokat még ragozgatták is. Én pedig nagyon fogékony voltam arra, hogy ezeket beépítsem a blogomba és titkos nyelvként használjam.

Emlékszem, egyik fontos olvasóm, ma barátom, is megkérdezte mit jelent ez a szó. Napokba telt, mire megírtam neki.

Szóval a kirabiyaka első éveiben nagykanállal ettük az életet. Nagyjából ekkor töltöttem be a 30-at, és már nem tudom hányadik alkalommal futottam neki egy újabb ifjúkornak. Biztos, hogy nagy szerepe volt ebben annak, hogy apái ágon meglehetősen bohém felmenőkkel rendelkezem. Emellett ifjúkorom másik ideálja is szerepet játszathatott. Gimnazistáknak bizonyára nincsenek túl jól emlékeik Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német íróról, Magyarországon az „Arany virágcserép” volt tőle kötelező olvasmány. Hoffmann regényeiben kettős világot ábrázol (a józan kispolgári világ mögött egy csodákkal és furcsa lényekkel benépesített második világ is volt), és ő maga is kettős életet élt. Napközben szögletes porosz hivatalnokként működött, éjszakánként kiadós dorbézolással enyhített a lét fájdalmát. Pontosan ezt csináltam én is: hét közben ügyvédekkel és cégvezetőkkel voltam kapcsolatban, hétvégén pedig lemerültem a budapesti éjszaka mélységeibe, megmártóztam az örömbe és szennybe, majd ifjonti erővel kezdtem újra a hetet. Erről (is) szólt az életünk, és a kirabiyaka (folyt.köv).

3 komment