Rással teremtettünk magunknak egy szép hagyományt: szülinapunk alkalmából elmegyünk ebédelni és megajándékozzuk egymást – értelmiségiek lévén egy könyvvel. Tavalyi ajándékom abszolút telitalált, a kínai kortárs próza egy egészen különleges darabja, Ma Jian kortárs kínai írónak ez az egyetlen magyarra fordított könyve (a könyv angol és német címe magyarra fordítva a tésztakészítő lenne, bár a magyar címadás is nagyon jól illik a történethez).

Ma Jian 1953-ban született, nagyapját a Kulturális Forradalom idején a kommunisták kuláknak kiáltják ki és kegyetlen módon kivégzik, apját, mivel tanár volt, jobboldali elhajlónak bélyegezik. Ma Jian egy ideig egy pekingi vegyi üzemben dolgozik, majd 1979-től a kínai szakszervezet fotóriportere. Eközben különböző művészeti csoportokhoz csatlakozik, 1983-ban festményei miatt börtönbüntetésre ítélik. Szabadulása után három éven keresztül beutazza Kínát és Tibetet (utóbbi élményeit a Kinyújtott nyelv című műben dolgozza fel, melyet szintén betiltottak). 1986-ban Hong Kongba menekül, egyedül a diáktüntetések idejére tér vissza Pekingbe. A Tiananmen téri mészárlás után írja meg „A tollnok” című művét.   

A tollnok

„A tollnok” fekete humor a javából: az egyik főhős hivatásos író, akinek Lei Fengről, az önfeláldozó és szerény kommunistáról kellene kisregényt írnia.

Egy kis közbevetés, hiszen Lei Feng neve nekem sem mondott sokat: Lei Feng a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonája volt, 1963-ban, halála után indult a „Tanuljunk Lei Feng elvtárstól” elnevezésű kampány, melynek keretében jó cselekedeteket kellett végrehajtani úgy, hogy utána nem büszkélkedünk tettünkkel. Lei Feng 21 évesen (a kínai számítás szerint, mely az újszülöttet eleve egy évesnek tekinti, 22 évesen) halt meg, miután egy katonai teherautó kidöntött egy póznát, mely rádőlt a lelkes ifjú kommunistára. Feng naplóiban Maó elvtársnak, a pártnak és a kommunizmus ügyének szolgálatáról áradozott, ennek alapján konstruáltak belőle népi hőst. Halálának évfordulóján, március 5-én kínaszerte önzetlen jó cselekedeteket hajtanak végre, pl. parkokat tisztítanak meg, átsegítik az időseket a zebrán, ingyen megszerelnek valakinek valamit stb. Kultusza a hatvanas évek után kezdett elhalványodni, majd 2012-ben kissé leporolva újraindították a „Tanuljunk Lei Feng elvtárstól” mozgalmat, valamelyest modernizált változatban.

„A tollnok” másik főhőse hivatásos véradó, aki az államilag támogatott véradásból tett szert hatalmas vagyonra. E két barát beszélgetéséből bontakozik ki a történet, mely egymással hol lazán, hol szorosabban összefüggő elbeszélésékből áll.

A történet szereplőinek életét nagyban meghatározza a kínai nyitási politika és az annak nyomán kialakult kapitalizmus, miközben lépten-nyomon találkozunk a kommunista Kína relikviáival. Jól kifejeződik a múlt és a jelen egymásra rétegződése és viaskodása a temetkezési vállalkozóról szóló részben. A temetkezési vállalkozó a halottak búcsúztatáshoz különböző zenéket játszik le:

„A temetkezési vállalkozó igazi tehetsége abban nyilvánult meg, ahogyan a zeneszámokat ajánlotta az elhunytak búcsúztatására. Elég volt egy pillantást vetnie az adatlapon feltüntetett foglalkozásra, osztály-hovatartozásra, életkorra, nemre és persze a fényképre, s máris ki tudta választani listájáról a legmegfelelőbb zenét”.

A számok egy része klasszikus kommunista propaganda dal, azonban akadnak köztük friovol dalok is. Mivel érdekes bepillantás engednek ezek a számok a kínai kultúrába, nézzünk egy-két példát: Ha nincs Kommunista Párt, új Kína sincs – mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy ez temetéskor hangozzon el:

Szintén népszerű dalként említi a temetkezési vállalkozó a regényben a „Tanuljunk Lei Feng elvtárstól” című mozgalmi dalt:

Frivol dalként említik Teng Li-jüan-tól (nemzetközi szinten Teresa Teng néven) a „Mikor jön vissza a hercegem” című szerzeményt. A kínai-angol-magyar fordítás miatt képtelen voltam megtalálni ezt a dalt, melyet Teng Hsziao-ping ráadásul be is tiltott. Ízelítőként íme egy másik Li-jüan opusz (angol feliratos dalt választottam, hogy érzékeltessem mennyi romlottság rejlik a lágy hang mögött):

Olvasás közben feltűnt, hogy egyre abszurdabb jeleneteket épít Ma Jian regényébe, pl. az író egy háromlábú kutyával kezd el beszélgetni (innen már idéztem egy-két sort). Az egyre fokozódó abszurditás mellet néha azonban eszünkbe jut: tényleg nem megtörtént eseményeket ír le az író? A regénynek az ellenmondásokkal teli kínai hétköznapok leírásán és pellengérre állításán túl is látszik egy érvényes mondanivalója: a sajátos kínai diktatúrában útjukat kereső emberek, akik lavíroznak az adott államberendezkedés és a kapitalizmus között, mi magunk vagyunk, a globalizált és válságokkal sújtott világban utat kereső emberek.